2016. március 30., szerda

Bárány aprólék tagine aszalt barackkal

A tagineomat Marokkóból hoztam tavaly, párszor már használtam, de nyílt lángra azért nem mertem tenni. E miatt a főzést mindig serpenyőben kezdem el, aztán térek rá az agyagedényre és a sütőre.
Az arab fűszerezést igen kedvelem, gyakran használom a római köményt, a kurkumát, a fahéjt, a koriandert és a keleti fűszerkeverékeket.
Most ezzel a recepttel be is nevezek Habverő és Fakanál LVK 5. fordulójának a virtuális játékára, aminek a témája épp az arab konyha.
Hozzávalók:
1 kg bárány aprólék (máj, vese, szív, tüdő)
2 fej vöröshagyma
3 cikk fokhagyma
1 konzerv kockázott paradicsom
2 kk ras el hanout fűszerkeverék
1 kk koriandermag kissé megtörve
1 kk őrölt gyömbér
1 rúd fahéj
1 kk kurkuma

bors
10 dkg aszalt barack
5 dkg mazsola
2-3 dl húsleves
1 csokor korianderzöld
A bárány aprólékot alaposan megmossuk, hártyáktól-inaktól megtisztítjuk, dobókocka méretűre vágjuk.
A hagymát felaprítjuk és aranyszínűre dinszteljük az olajban, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a fűszereket és további pár percig pirítjuk. Rádobjuk a húskockákat, sózzuk, borsozzuk és fehéredésig kevergetve pirítjuk. Végezetül hozzádjuk a paradicsomot, kevés húslevest, átöntjük a tagineba, ráhelyezzük a fedelét és betesszük a 180 C fokos sütőbe. Egy óra után ellenőrizzük, hogy megfőtt-e az aprólék, rászórjuk a kettévágott aszalt barackokat, a mazsolát, ha szükséges még adunk hozzá húslevet és további 30 percre visszatesszük a sütőbe párolódni.
Aprított korianderzölddel megszórva, párolt couscous-al tálaljuk.



5 megjegyzés:

  1. tetszik a dobókozka méret.
    fotózzak neked dobókockákat? több méretben....
    meg van ám 8 oldalú példányunk is

    VálaszTörlés
  2. Mmmmmmmmmmmmmm fincsi��������

    VálaszTörlés