2012. január 21., szombat

SAJTSZUFLÉ RIBIZLIZSELÉVEL

Tudom, hogy furcsának tűnik ez az ízkombináció, de higyjétek el nekem, lekvár nélkül az egész nem más mint egy banális étel. Gondoljátok csak el, mennyire finom a sajt gyümölccsel. 


Ha néha bevetődök egy jobb szállodába megéjszakázni, akkor reggelire a svédasztalról mindig a gyümölcsöt és a sajtot viszem. Két okból: az egyik az, hogy úgy tűnjön "a kis bögyös" egészségesen táplálkozik, a másik pedig, mert pukkadásig szeretem enni magamat finom sajtokkal, gyümölcsökkel. Felőlem a szalámigyárak lehúzhatják a redőnyt! 
Hogy ezt leírtam, jöttem rá, hogy egyre ritkábban tévedek be többcsillagos szállóhelyekre, csak nosztalgiával tudok visszaemlékezni arra, amikor Ingeborg barátnőm munkába menet irigykedve tekergette a nyakát a Duna parti szálloda felső emeleti ablakaira, ahol jómagam dőzsöltem. Hja, változnak az idők, azóta én már a nyakamat sem tudom tekergetni, az isiász miatt és arról, hogy több csillag meg már szó sem lehet...


Erről a receptről meg ne átalljátok megírni a véleményeteket, keservesen megizzadtam, amíg rájöttem, hogyan lehet megjegyzéseket fűznötök a receptjeimhez. Szól ez mindazoknak, akik ezt eddig nem tudták megtenni (végül az én hibám miatt, valahogy bekapcsolva maradt a spamszűrőm), szeretettel és némi félelemmel vegyes aggódalommal várom a megjegyzéseiteket, csak állítsátok be a megfelelő rubrikát és hajrá! Állok elébe!


Íme a sajtszuflé receptje:
Elkészítettem egy besamelmártást: 10 dkg vajat olvadásig hevítettem, belekevertem három kanál lisztet, picit hagytam, amíg felhabzott az egész, aztán felöntöttem egy deci főzőtejszínnel és 3 deci hideg tejjel, ztam, borsoztam és kevergetve besűrítettem. Ne féljetek, előszőr picit csomósnak fog tűnni az egész, kevergessétek kitartóan, mert selymes lesz és sima. Jó ha ezt a műveletet egy kisebb méretű habverővel teszitek. Aztán a tűzről lehúzva belekevertem 10 dkg gorgonzola sajtot (bármilyen aromás, olvadós sajt finom bele, a kéksajttal egyenesen mennyei), pici vágott zölpetrezselymet  és amint kissé meghűlt, egyenként 4 tojás sárgáját. Petrezselyem helyett reszeljetek bele kevés szerecsendiót, azzal az igazi. A tojások fehérjét pikk-pakkra felvertem  jó keményre, pici sóval és lazán beleforgattam a sajtos masszába. Kivajazott-lisztezett  tűzálló csészékbe öntöttem (6 lett belőle) és tepsire helyeztem őket. A tepsibe 2 ujjnyi magasan vizet öntöttem és körülbelül 25 percig sütöttem előmelegített sütőben, addig amíg szépen megemelkedtek és piros lett a kalapkajuk. 
Az ajtót ne nyitogassátok, mert összeesik még tálalás előtt! Hagyjátok meg magatoknak ezt a luxust pont tálalás előtt 3 perccel, amikor a legjobban fáj a kudarc! 
Ha a szuflét hamarább elkészítettétek és annak rendje s módja szerint összeesett, tegyétek pár percre forró sütőbe, általában az segít megmenteni a szégyntől. Jó, a szégyen enyhe túlzás, de a felélesztési módszer az tuti.











Magam készítette ribizlizselével fogyasztottam, Kiwy-Strawbery gyümölcsteát ittam mellé. 
A Demmers Teehaus kitűnő teájában kiwi és eperdarabok, alma és citromhéj, hecserli és hibiszkusz található. 









Jó választás lesz akár előételnek, akár vacsorára eszitek!



Feleim, vegyetek és egyetek!

VALÓ VILÁG ÉS A MUROKLEVES

Nem fogom megtagadni származásomat, erdélyi mivoltomat, a helyet ahol élek, ahol a sárgarépának a neve murok, a vöröshagyma neve sárgahagyma  a  lilahagymát pedig piros vagy vöröshagymának nevezzük.  





Meggyőződésem, hogy mindenki aki magyarul tud, érti amit mondok, még ha néha meg is zavarom  egyesek lelki egynsúlyát. Budapesten ebédeltem Tantum Jenővel, egy önkiszolgáló étteremben, ahol idegen asztaltársaink is voltak. Amint lapátoltuk befelé az ételt (büszkén mondom, engem Lázár szakács szolgált ki), könnyed cseverészést folytattunk, arról is, hogy Jenő sízni készült külhonba. 
- Meddig ülsz Ausztriában ?- kérdeztem naivul, meg sem gondolva, hogy az "ülni" éppenséggel börtönbüntetés letöltését is jelentheti. Akkor nem értettem, a mellettem ülő meggyszószós húst ebédelő néni miért néz annyira riadtan a majd két méteres, tagbaszakadt Jenőre. Hja, ha már valaki Ausztriában "ül", az nem lehet kispályás... 

Most, hogy tisztáztam a murok jelentését (is) kérdezhetnétek,  honnan ez a "való világos" elnevezés? Természetesen a valóságshowból, az onnan kiszabadult Gergő főzte a babájának, tőle tanulta Gy. Emőke én meg nála ettem és tőle koppintottam a receptet. Nem tudom Gergő szerelme hogy pontozta ezt az ételt, de nekem nagyon ízlett ahogy Emőke készítette, ezért én is megismételtem, de már valamivel kevésbé magabiztosan a sikerben. Idegességem alaptalan volt, a leves finomra sikerült, másnak is ízlett a különlegesen érdekes ízű, könnyű vacsorához illő étel.





Megapróztam egy kis fej hagymát és három kanál olajon üvegesre dinszteltem. Megszórtam egy púpozott kiskanál curryporral, fél kiskanál gyömbérporral, picit még pirítottam a fűszereket (így erőteljesebb lett az aromájuk), mellédobtam három nagy reszelt murkot, pár percig kevergettem, párolgattam, majd belecsavartam két narancsot és felöntöttem két liter zöldséglevessel (helyettesíthetjük vízzel). 15 perc alatt készre főztem, botmixerrel pürésítettem, behabartam 1,5 dl főzőtejszínnel. Ízesíteni lehet kiskanál mézzel vagy pici cukorral, val, borssal.
Pirított magokkal, kenyérkockával ehetjük.
Ugye milyen gyönyörű? Próbáljátok ki!



Feleim, vegyetek és egyetek!

2012. január 18., szerda

VÖRÖSÁFONYÁS TÚRÓGOMBÓC


Gondolom, kevés olyan ember van, aki nem szereti a túrógombócot. Túró is, gombóc is,  kedvelt étele majd mindenkinek, hát még amikor ezt a két alapanyagot ötvözzük, hát még ha "feljavítjuk" egyéb ízekkel is. Csináltam már zselés töltelékkel, nutellás "maggal", most pedig aszalt vörösáfonyával. 
A vörösáfonya túrógombócban ötlete akkor született meg, amikor az ízletes  gyümölcs már picit megszáradva lapult tányérkám aljában, ahonnan csipegetni szoktam. Nem volt már annyira élvezetes a szikkadt gyümölcs, éppen ezért kapóra jött, hogy tehéntúrót vásároltam és összefőztem a kettőt, tudtam ez így főnyeremény lesz. Hát, az lett... Javasolom, ha nincs otthon vörösáfonyátok, készítsétek mazsolával, apróra kockázott aszalt barackkal és még ki tudja mivel. Várom az ötleteket!
Összezúztam villával 25 dkg friss tehéntúrót, hozzákevertem egy egész tojást, csipetnyi sót, 1 kanál cukrot, egy marék aszalt vörösáfonyát és körülbelül 1 dl grízet. Tudom, veszélyes dolog egy receptben azt leírni, hogy körülbelül, de a túrógombóc esetében kénytelen vagyok ezt tenni. A gríz mennyisége nagyban függ a túró "vizességétől"és a tojás nagyságától. A lényeg az, hogy a massza sem túl lágy, sem túl kemény kell, hogy legyen. Ennek a helyes felismerése már egy kicsit a rutinosságtól is függ. Remélem, nem lesz ebből a kicsit zavaros leírásból gondja senkinek és már elsőre pazar gombóckákat fog főzni mindenki.
A túrómasszát betettem a hűtőszekénybe pár órára pihenni, ilyenkor a gríz megdagad, könnyedén lehet diónál nagyobb gömböket sodorni belőle. Ha ragad, lisztbe forgassuk a golyóbisokat. A fent leírt mennyiségből pontosan 10 gombóc lett.
Zubogó, sós víbe dobáltam őket, miután feljöttek a víz tetejére még 7-9 percet főztem őket, majd  olajban pirított zsemlemorzsában forgattam meg, lekvárral, tejföllel tálaltam.





Feleim, vegyetek és egyetek!

2012. január 17., kedd

LEVENDULÁS GRÍZHAB



Nos, most kénytelen vagyok ékezetekkel írni, rászabadultam egy másik számítógépre, ahonnan alkalmam van ezt megtenni. Furcsa, folytonosan melléütöm a betűket, lassabban pötyögtetem az írnivalóimat. Majd belejövök...amúg meg megígértem magamnak, hogy valamilyen úton-módon szert teszek arra a lehetőségre, hogy az én kicsi laptopomról is ékezetekkel tudjak írni. Nem dicsekszem azzal a ténnyel, hogy habár a konyhában valamelyest otthon vagyok, a technika és a tudomány nem az én erősségem, számomra már az is hatalmas sikerélmény, hogy segítség nélkül sikerült létrehoznom ezt a blogot és kínnal-bajjal, keservesen próbálom a lehetőségekhez képest menedzselni. Azt már nagyon eldöntöttem, hogy szaksegítséget fogok kérni egyes "bővítésekhez", hisz többen is jelezték, hogy nem tudnak megjegyzést fűzni a receptjeimhez. Ez lehet jó is, rossz is. Gondolom, úgy jót, mint rosszat is meg kéne végül halgassak, s habár kevés büszke székely vérem nehezen tűri a kritikát, hát mégis csak el kell fogadjam azt is, ha kapom. Ha meg dícséret érkezik, hát az tovább fog arra sarkallni, hogy ne hagyjam abba se a főzést, se a publikálást.

Soha nem tartok otthon édességet, csokoládét, chipszet, egyéb nassolnivalót. Úgy gondolom, nem kell tovább tetézzem a problémákat, ha nem muszáj. De sajnos, gyakran csak úgy a semmiből is rámtör egy finom édesség utáni vágy és akkor egyedüli gyors lehetőségként a tejbegrízt szoktam elkészíteni, csak úgy símán, egy kis lekvárral megkenve, vagy kakaóporral meghintve.
Utoljára több időm volt rá, ezért kihasználva az általam készített levendulaszirupot, merész újításra adtam a fejem.
Felfőztem egy fél liter tejet, csipet sót és 2 kanál cukrot szórtam bele és amikor forrt apránként belekevertem 7 evőkanál grízet. Folytonos kevergetés mellett pár percig főztem, majd kihűtöttem. Akkor elővettem a mixert és alaposan felkevertem vele, habosítottam a masszát, apránként csorgatva bele 5-6 kanál levendulaszirupot. Végül gyöngéden kanállal összekevertem 2 dl keményre felvert, cukrozott tejszínhabbal.
Tény, sokkal finomabb lett, mint a "klasszikus" tejbegríz, szinte elegáns desszertet készítettem, bámilyen vacsoránál vagy ebébnél megállná a helyét.
Aki nem hiszi, járjon utána.


Feleim, vegyetek és egyetek! 

2012. január 12., csütörtök

SÖRKORCSOLYA MUFFIN





Amikor késő délután nekiálltam kikeverni ezt a sós finomságot, nem is gondoltam arra, hogy ennek valojában muffin lesz a neve, csak azért, mert muffin formában fogom sütni.  Régen őzgerinc formában készítettem, igaz akkor Andreea sós előétele címen volt befirkálva az egyik szakácskönyvem hátsó üres oldalára. Tulajdonképpen mindig olyan hozzávalókkal készítem, ami éppen van otthon. Kevés maradék szalámi vagy sonka, sajtsarkok, pár szem olivabogyó, mikor mit találok a hűtőszekrényben. 
Most Gy.Emőkéhez készültem egy kis csajos traccsra, gondoltam meglepem őt is meg T. Emőkét is velük...
Egy keverőtálba beleütöttem 5 egész tojást, picit megztam, tettem bele 3 nagy kanál tejfölt, egy kanál olivaolajat és mixerrel alaposan összekevertem. Amikor már jó habos volt, hozzáadtam 5 kanál lisztet és egy fél csomag sütőport (vagy kevés szódabikarbonát).
Apróra felkockáztam 5 virslit, 2 szál zöldhagymát, 20 dkg sajtot, egy marék ecetes paprikát, 15 szem olivabogyót és a tojásos masszába szórtam, összekevertem és a finoman kiolajozott szilikon muffinformákba öntöttem. 


Előmelegített sütőben megsütöttem őket, 15 darab lett belőle.
A hozzávalókat lehet variálni, ecetes paprika helyett lehet bele tenni kockázott savanyú uborkát, virsli helyett sonkát vagy akár maradék főtt húst, bízzuk magunkat a fantáziánkra és persze a hűtő tartalmára. Igyekezzünk a színek összeválogatására is, ne csak finom, szép is legyen.

Habár mi egy finom bor mellé falatoztuk a muffinjaimat, kitűnő sörkorcsolya is lehet baráti összejöveteleken, vagy finom előétel vacsoránál.




Az este tökéletesre sikeredett, nagyokat kacagtunk, ittuk a bort, vacsorára meg elfogyasztottuk a háziasszonyunk remekművét, a narancsos-currys sárgarépa krémlevest, tökéletes volt.


Feleim, vegyetek es egyetek!

2012. január 10., kedd

ZÖLDSÉGLEVES TEÁBAN

Meggyöződésem, hogy nagyanyám is és édesanyám is forog a sírjában. Náluk és nálunk otthon a teának teljesen más jelentése volt. Inségesebb időkben, amikor épp nem jutottunk a napi tejadaghoz, mivel valamilyen okból kifolyólag nem tudtunk elég korán felkelni és kimenni sorba állni, hát nálunk csak olyankor volt tea reggelire a zsíroskenyér mellé. Akkor is, gyógyfüvek  vagy ősszel szedett dércsípte csipkebogyó került a teáskannába. Nem hallottunk mi akkor zöld teáról és fogalmunk sem volt róla, hogy létezik fekete tea is. Nem is nagyon kedveltük mi a teát, inkább a tejért bolondultunk, ha volt, mert biza nehéz volt hozzájutni.
ÓÓÓ azok a végnélküli sorok a lakótelepi üres élelmiszerboltok előtt, a hideg hajnali sötétségben... Senki nem érti, aki nem élte!
Sok gyermek, sok éhes száj. A ”rendszer” nem biztosított nekünk, csak minden második nap 1-1 liter sovány, szinte áttetsző, tejnek csúfolt kotyvalékot. Anyukám erős, életrevaló asszony volt, kiharcolta valahogyan, hogy a 4 gyermekre való tekintettel előfizethessünk dupla adag tejre. De a 6 liter sem volt elég egy hétre majdnem soha. Bátyám István, aki már felnőtt fiú volt, amikor mi még gyermekek, csak megállt a nyitott hűtőszekrény előtt és egy határozott mozdulattal kiivott egy üveg tejet. 
Éppen ezert, szinte szentírás volt, hogy egyszer egy héten, hajnalban, tejsorba kellett álljunk még iskola előtt, akkor valamennyire  biztosítva volt a kellő mennyiság (a hét többi napjain cukorért vagy lisztért álltunk sorba).
Amikor már kamaszodtunk és fiúk legyeskedtek körülöttünk és már a bulizás is engedályezve volt nekünk, akkor a péntek éjszakai rumli után mindig kimentünk tejet lopni! A tejesüveges rekeszeket éjfél után hatalmas teherautók szállították és pakolták ki az utcasarokra, utánuk aztán érkeztek a tejkihordók, akik kis kézi szekeret húzva-tolva kihordták a tejet azoknak, akik erre előfizettek. 
A teherautók és a tejkihordók érkezése között sokszor volt egy pár óránk, mi olyankor csaptunk le, mint egy bűnbanda, megrohamoztuk a feltornyozott rekeszeket, kétfelé folyt a pofánkon az alabástromfehár folyadék, addig ittunk, amíg jóllaktunk vele. Haza persze nem vihettünk az értékes zsákmányból, hisz édesanyánk ki is kergetett volna minket a nagyvilágból, ha megtudta volna, hogy lopunk. 
A dolog pedig egyre könnyebb lett, a kisebbik bátyám barátai között akadt olyan, aki pénzszerzési lehetőségként tejkihordást vállalt, akkor már ő volt a tejbeszállítonk. Abban az időben virág helyett tejesüveget kaptunk ajándékba. Amúgy nagy kiváltságnak számított abban az időben, ha valaki el tudta ”intézni”, hogy tejet hordjon. Pedig nem volt könnyű munka hajnali 3 órakor kelni, húzni a nehéz tejesszekeret, emeleteket mászni a teherrel és az ajtók elé helyezett üres üvegeket kicserélni a telivel. Nekünk, lányoknak persze ez a munka elérhetetlen álom volt, legfennebb kisérhettük a fiúkat, ha épp nem volt kedvünk aludni.  Vajon van e olyan régi cimbora aki emlékszik erre és aki ezt most olvassa?
Elkalandoztam, pedig arról szerettem volna írni, hogyan főztem teában zöldséglevest, pedig meg sem zavarodtam még. De nem féltem én semmi újítástól, így igazán bátran belefogtam a hetek óta tervezett főzésbe.
Csodák csodájára a leves annyira finom lett, hogy fogyokúra ide, fogyókúra oda, pillanatok alatt bekanalaztam egyből két adagot. Az ízhatást nehéz szavakban leírni, izgalmasnak, érdekesnek, szokatlannak nevezném, pozitív értelemben.




Egy kanál zöld és egy kanál fekete teát leforráztam 1 liter forró vízzel, letakartam és 4 perc elteltével leszűrtem. Amíg a tea ázott a forró vízben, addig megtakarítottam és feldaraboltam egy hagymát, egy arasz poréhagymát, két murkot, egy petrezselyemgyökeret. Felforrósítottam 3 kanál olivaolajat és megdinszteltem rajta először a hagymákat, aztán a gyökérzöldségeket. 




Felöntöttem 1 liter vízzel és a leszűrt teával és felpuhára főztem őket. Mellédobtam egy csomag aprózott újhagymát és egy kisebb felkockázott zsenge főzőtököt és kb 10 db elfelezett kelbimbót.  ztam, borsoztam, de csak óvatosan, hogy ne írjam felül a tea aromáját. Az elpárolgott levet az újra leforrázott teával pótoltam. Amikor minden megfőtt, de meg enyhén roppanós maradt, akkor megszórtam petrezselyemzölddel, szaladtam fényképezni és utána enni. 


Figyelmetekbe szeretném ajánlani a fényképen látható alpakka kanalat, ami legalább 100 éves, megkopott, megvékonyodott, de nagy kincs nekem, még az anyai nagyapámé volt, akit nagyon szerettem, tőle maradt ránk.


Összefoglalóként : ne féljünk  néha új ízekkel, aromákkal ismerkedni, ettől is szebb lehet az élet.



Feleim, vegyetek es egyetek!

2012. január 9., hétfő

VINETTA PÓRÉHAGYMÁVAL

Évekkel ezelőtt, amikor még Berni kutyám  fiatal és erős volt, rólam nem is beszélve, rengeteget kirándultunk. Hétközben, munka után összeverődtünk 8-10 kutyabolond, kutyástól és mentünk a lakónegyedünk melletti gyümölcsöskertbe. Sokszor ”szöktem” haza munkából és szaladtam Bernivel sétálni. Volt olyan nap, hogy délután 5-kor indultunk és este 10 körül kerültünk haza. Vittünk magunkkal rumos kólát és csatangoltunk árkon bokron keresztül perzselő napsütésben vagy zuhogó hóesésben. Lendületünknek csak a hosszan elnyúló eső állt néha útjába, akkor rövidebbre vettük a sétákat, gumicsizmával és esőköpennyel felszerelkezve dagasztottuk a sarat. Valahogy olyanok voltunk mint a hontalan betyárok vagy az űzött vadak, a parkban kutyával sétálni tilos volt, a gyümölcsösből meg vadászok kergettek több rendben is ki, magántulajdont sértettünk és ”zavartuk” a vadakat. Ez igaz volt, télen gyakran találkoztunk őzcsordával, csodáltuk ahogy kecsesen, szorosan egymás mellett menekültek előlünk, egészen addig követtük őket a tekintetünkkel, amíg a fehér foltos fenekük látszott. Ugyanakkor nem egyszer láttunk ott kóbor kutyákat kilőve és elrettentésképp kiterítve az útvonalunkon. De sajnos, választásunk nem volt, sétálni kellett, a kutyáinkat nap mint nap ki kellett vinnünk megmozgatni, így bújdokolva ám, de mindig mentünk...Navigare necesse est!
Emlékszem egy havas, decemberi sétára, amikor egy kutyáslány az álláig érő pocakkal, napokkal a szülés előtt velünk tartott, csak arra koncentráltunk, hogy azon a helyen ahol nem volt térerőnk hamar túl legyünk, amúgy meg kacarásztunk a gondolaton, hogy talán bábáskodni fogunk az őzikék társaságában. Már a csapatot is megalakítottuk aki hátra-vállra véve lesegíti a kismamát a legelső kórházig. 
A csapat jól összekovácsolódott, mindenkinek megvoltak az otthoni barátai és külön a kutyásbarátai. Engem azóta is mély barátság fűz Vládhoz és Andrához, akiket Berninek köszönhetően ismertem meg. Évekkel később Andrával együtt kereszteltem a Vlád kislányát, a kicsi Andrát.
Az ősz érkezésével, amikor a téli eltevések ideje közeledett, majd minden évben a közeli erdőbe mentünk nagy zsák vinettával és vedrekkel felszerelkezve. Ott, miután megsütögettük a magunkkal vitt füstölt szalonnánkat, a parázsra helyeztük a fekete padlizsánokat és amíg a kutyák körülöttünk kergetőztek a fűben mi  a hátunkra feküdve mélyeket szippantottunk a cigarettánkból, visszaböfögve a friss zöldhagymát és beszélgettünk. Néha-néha megforgattuk a szenesedő zöldséget, aztán forrásvízzel telt vedreinkben megmostuk az égett héjától megfosztott vinettákat és zacskókba csomagoltuk, jó lesz majd elővenni télen...




Amióta nincs Berni, nincs parázson sült vinetta, nincsenek órák hosszat tartó séták a természetben, a csapat szétszéledt, a kutyák elpusztultak...
Szerencsére azért enni most is kell, éppen ezért minden évben a gáztűzhelyen megsütögetek 5-6 kiló padlizsánt és a fagyasztóba teszem, télen meg néhanapján előveszek egy-egy csomaggal.
Tudom, annak aki erdélyi magyar, annak ez a recept nem mond semmi újat, őszintén, nem is ez a célom, csak valahogy jól esett visszaemlékezni a múltra.


Egy kiló megsütött, héjától megfosztott padlizsánt mixerbe teszek (fakéssel is meg lehet vágni), mellérakok egy jó arasz apróra kockázott és 4 kanál olivaolajban üvegesre dinsztelt póréhagymát es prrrrr, pasztásra őrlöm. zom, borsozom és citromlével ízesítem. Lehűtve friss kenyérrel vagy pirítóssal lehet fogyasztani. 



Feleim, vegyetek es egyetek!

2012. január 8., vasárnap

KÍNAI TOJÁS

Zsenge gyermeklány korom óta nagy tisztelője és hódolója vagyok a tojásnak, minden formájában: keményen vagy lágyan, sütve, főzve és habarva, teljesen mindegy nekem. 
Ez a tojásimádatom a gyermekkorból fakad, édesapam tojásraktárban dolgozott!  Az ínséges kommunista időkben, amikor a havi fejadag  5, vagy jobb esetben 10 tojás volt, nálunk otthon mindig dőzsölés volt tojásügyben. Ezzel vásároltunk benzint, virág helyett egy karton, vagy ahogy mi mondtuk egy kofrág tojással kedveskedtünk a tanítónéninknek és a háziorvosnak jó napja volt, amikor valamelyikünk megbetegedett, mert akkor az ő családja is extra tojásadaghoz juthatott. A dolog odáig fajult, hogy amikor a bátyámat besorozták katonáékhoz, akkor tojással és házi tyúkkal intézték el a szüleim, hogy Kolozsvárra kerüljön letölteni a nehéz időszakot. Ott persze ismét a tojásnak köszönhetően a leggyengébb feladatokat kapta, sőt gyakran haza is engedték ”pihenni”, a menyasszonya legnagyobb örömere.
A húsvéti locsolóbrigád (már akkor utáltam ezt a népszokást) imádott hozzánk járni, hisz nagy, alabástromfehér kacsatojást festettem tucatszámra szép színesre, vidámra. Abban a hónapban pedig töltött tojás, rakottkrumpli es ”zsidótojás” volt terítéken, orrvérzésig.
Anyukám nem is szólította másképp apukámat, mint ”Öreg Tyúkász” és ”Vén Tojásgyáros”. Még emlegette másképp is, de azt nem teszem nyilvánossé... Soha nem felejtem el, hogy apám ruhájára mindig  tintafolt volt kenődve és hajába tyúktoll ragadva, ezzel is jelezve a hovatartozását, valahogy ez volt a mesterségének a címere.
Lássuk hát a kínai tojás receptjét:
Vettem (személyenként) 2 tojást és enyhén ecetes vízben ( jót tesz az, ha reped a tojás) 10 percig főztem. Leszűrtem és hideg vizet csorgatva rá kihűtöttem. Aztán fogtam egy kanalat és mindegyik tojást szépen körbepotyoltam vele, ügyelve, hogy ne válljon le a tojásrol a héj.
Egy edénybe vizet tettem, beleszórtam pár szem szegfűszeget,  egy kis csillagánizst (elhagyható), egy jó deci szójaszószt és egy kanál Bio Indian Chait a Demmers Teehaus-tól. Használhattok bármilyen feketeteát. A fűszeres lébe tettem a tojásokat és lassú forralással egy órát főztem őket. 


Jól hangzik? Biza, ráadásul nagyon, nagyon finom is. Az egyik tojást meg is ettem uzsonnára, csak úgy kenyér nélkül, hisz tudjátok már, edzek a fogyókúrára. 
A tyúkanyós tojástartót Anm-tól kaptam pár évvel ezelőtt, már nem emlékszem milyen alkalomra, kedves, vidám színfolt a konyhámban és nagyon praktikus témasz lágytojás evésekor.




Feleim, vegyetek es egyetek!

SZÁRAZBORSÓ FŐZELÉK










Nagyon hiányzol Fado, igaz, tudom, nem a szárazborsó főzelék volt a kedvenc kajád...  




Soha nem volt alkalmam száraz zöldborsót főzni, mivel nálunk nem volt kapható. Amiután visszajöttem a szilveszteri telepatikus buliról, elindultam lencsét vásárolni, hogy megismételjem a lencsesalátát. Akkor láttam meg egy polcon szerényen egy celofánzacskóba csomagolva. Meglátni és megszerezni egy egyszerű vásárlás műve volt. 
 Hazaérve beszórtam 25 dkg szárazborsót egy fazékba és felöntöttem vízzel. Másnap reggel feltettem főni friss vízzel, beleszórtam 2 babérlevelet, 1 arasz felaprított poréhagymát (tehettek bele bármilyen hagymát), ztam és biza legalább másfél órán keresztül főztem. Az elfőtt vizet csakis forró vízzel pótoljuk, másképp megedződnek a szemek. 
Amikor már majdnem kész volt beleszórtam 2 felkockázott paradicsomot és 3-4 cikk zúzott fokhagymat, majd teljesen keszre foztem.
Aztan következett egy vékony rántás, ami persze elhagyható, akkor meg sűríthető 1 kanál, vízzel elkevert étkezési keményitővel.  Befejezésképp egy kanál ecettel keverjük össze, attól finomabb.
Méz-szójaszósz mázas csirkecombbal ettem.



Feleim, vegyetek es egyetek! 

MÁRVÁNYOS CSOKIPITE

Szomorúságom nagy... Ingeborgnak megígértem, hogy lefogyok, az egészségem érdekében, no meg azért, hogy ha Finnországba utazom hozzá jövő télen, akkor könnyedén, zavartalanul tudjam űzni a téli sportokat. Jövőre hajlékony és ruganyos kell legyek, mint a nádszál. Vagy legalább is mint egy nádfa. 
E cél elérése érdekében be kell fejezzem az édességek gyártását és fogyasztását, az alapélelmezésem mély bugyrába is le kell süllyedjek és kidobjam onnan a fehérlisztet, a cukrot, a zsírt és ó ó ó, fájdalom, a vajat. Vége lesz számomra a finom, szaftos és egészségtelen kajáknak, elvesztem kisletszamú olvasó és receptkereső táboromat, oda a hírnévnek és a sikernek. A főzés és blogírás helyett pszihológust kell majd alkalmazzak és a kanapéján fetrengve disznópörköltről és csokoládéhabról kell majd meséljek neki. Álmomban meg pelmenyit fogok gyúrni és tölteni és merőkanállal  málnahabot fogok majd kanalazni egy óriási csokitorta tetejéről... 
Íme egy márványos csokipite recept, amelyiket még a fogyókúra elkezdése előtt készítettem el és természetesen amit még el fogok fogyasztani, hisz pocsékolni és ételt kidobni bűn. Szerencsém van, Ingeborg adott nekem egy kis időt, hogy nekiduráljam magam a vékonyító kúrának.
Összegyúrtam egy finom vajastésztát a következőkből:  25 dkg liszt, 15 dkg hideg vaj, 2 tojás sárgája, csipet só, 2 kanál cukor, ha szükséges akkor még pár kanál tejfölt. Gyorsan dolgoztam, hogy a vaj ne olvadjon meg, akkor nehezebben nyújtható, szakadozó. Becsombolygattam egy fóliába (hogy ne száradjon ki) es betettem a hűtőbe fél órára. Közben sírtam egy jót az Ingeborgnak tett ígéretemre gondolva...


A fél óra letelte után a tésztát kör alakúra nyújtottam ás kibéleltem vele egy piteformát, amit előző nap váséroltam elég viszontagságos körülmények között (ha tudtam volna, nem pazarolok). A tésztát megszurkáltam villával és egy kör alakú sütőpapírt ügyeskedtem rá, majd rátöltöttem egy fél kiló szárazpaszulyt nehezéknek. Forró sütőben rózsaszínűre sütottem.




Amíg sült, addig gőz fölött felolvasztottam 4 dl tejszínt 20 dkg 75%-os csokival, amikor folyós lett, akkor kis habverővel simára kevertem és már a tűzről levéve hozzáadtam egy löttyintésnyi konyakot (amit bizonyos okok miatt a szekrényemben, a fehérnemű mellett tartok) és 2 tojás sárgájat. A kisült pitéről eltavolítottam a babot és a sütőpapírt és a helyébe öntöttem a csokis olvasztmányt. A tetejére tejszínt csorgattam, ettől lett márvaányos és a sütőbe visszadugva még 30 percet sütöttem.


Csak amiután kihűlt szeleteltem. Mennyei!



Feleim, vegyetek es egyetek!

FINN HALLEVES KISILDINÉL

Azért mertem a finn hallevest ”Kisildis”-nek elnevezni, mert ha egy született finn olvasgatná a receptet, biztos belebolondulna, hogy megmocskoltam a nemzeti eledelüket. Ők ezt (miket beszélek, nem pont ezt) a levest Karácsonykor főzik, friss halból, más kombinációban. Sajnos, finnül sem olvasni, sem beszélni nem tudok (habár egyszer majdnem összejott nekem egy finn dúsgazdag pasi...), ezért csak magyar internetes oldalakon navigáltam és ”ahány blog annyi recept” közül összeeszkabáltam a számomra legtetszetősebbet. Még Ingeborg sem, a Dániából Finnországba férjezett, magyarul is beszelő barátnőm sem tudott segíteni a recepttel, hisz ő főzni egy cseppet sem tud. 
Ezektől függetlenül, higyjétek el nekem, mennyeire sikeredett és ezt én mondom, Kisildi, aki sem a halat, sem a leveseket nem szeretem. 
Tulajdonképpen Szilveszter estéjére készültem vele, de kiderült, a vega az vega, még a füstölt halat sem bírja el és mivel valamikor azzal dicsekedtem, hogy kitünő pleurotus, azaz laskagomba levest tudok főzni, hát azt kellett készítsek. 
Így amint hazajöttem, elkészítettem itthon ebédre a ”finn hallevest”.

Felkarikáztam egy hagymát, egy jó arasz pórehagymát és egy kanál vajban puhára pároltam. Amíg a hagyma készült, addig megpucoltam és felkockáztam egy fél kiló krumplit. Unalmas dolog ez a krumplipucolás...
A vajas párolt hagymákra rádobtam a krumplikockákat, 3 felaprított paradicsomot és felöntöttem 2 liter vízzel. ztam, borsoztam, beleszórtam 5 szem szegfűborsot, 3 babérlevelet és puhára főztem. Amikor már majdnem kész volt, beletettem 
2 egész (4 fél) felvágott füstölt makrélat, felöntöttem 2 dl tejszínnel, megszórtam apróra vágott kaporral és még pár percig forraltam. Végezetül belecsavartam egy fél citrom levét. 
Az íze?? Hát, füstölt halízű, savanykás krumplileves. 
Finom, finom, finom!!!




Feleim, vegyetek es egyetek!

2012. január 6., péntek

LENCSESALÁTA CSICSERIBORSÓVAL NEM CSAK SZILVESZTERRE


Ennek a beírásnak adhattam volna több címet is, például 
”Telepatikus szilveszteri lencse”, vagy akár ”Vegetáriánus szilveszteri lencsesaláta”. Mint a címek is mutatják, ez a saláta része volt, (vagy mondhatnám alapköve volt) a Szilveszter esti menűnek. 
A Kőroöpatakon és környékén eltöltött pár nap gasztronómiai szempontból igen érdekesre sikerült, az étkezéseink 98 százalékát vega kaják képviselték, a hús egy hatalmas tálcán felkarikázott és szépen elrendezett májas és véreshurka és 2 szál lángoltkolbász volt. Gondolom, volt olyan is, aki miután hazaért befalt egy egész tulkot és egy tucat csirkét, de nekem kimondottan bejött a hús nélküli menünk.
Lencsesalátát most keszítettem először, így eléggé drukkoltam, hogy sikerüljön és szeresse mindenki. Eléggé rizikós vállalkozás volt, de bíztam magamban és azt hiszem nem okoztam csalódást vele. Legalább is úgy gondoltam, mert mind egy szemig elfogyott, így hát csak remélhettem, hogy ez esetben nem az éhség volt a legjobb szakács, hanem én...
A telepatikus szilveszteri bulink témája természetesen a telepatikus kommunikáció volt, amit erősíteni és működtetni hivatott az alufóliából kerekített-gyűrt sisakunk. Mindegyik fejfedő csúcsára különböző típusú antennákat rögzítettek a készítőik, hisz ahány ember, annyi féle telepatikus információ átadás és átvétel. Volt aki a szívével receptált, volt aki diabolikus szarvacskákkal és megint más angyalkoronával.

De nézzük a lencsesaláténkat: beáztattam előző este 25 dkg lencsét, majd másnap egy órácska alatt puhára főztem s, babérleveles vízben. Amikor már puhák voltak a lencseszemek, leszűrtem és kihűtöttem. Az itthon megismételt és itt lefényképezett lencsém már konzervben volt, azzal is lehet készíteni a salátát.
Közben egy szép nagy fej piroshagymát (legyen akár lila néven is), azt a hosszúkás, édes fajtát szép vékonyra felszeleteltem, sózott, ecetes vízben 3 percig forraltam, majd szűrőbe tettem és jéghideg vízzel gyorsan átmostam, lehűtöttem. Ha esetleg ez valakit érdekelne elmondom, ezt a procedúrát nevezik blansírozásnak, a hagyma friss, ropogós marad, nem ég tőle a gyomrunk és nem bűzlik tőle a szánk :-). 




Kicsavartam és a lencséhez adtam a hagymát, hozzáöntöttem egy leszűrt csicseriborsó konzervet, mellédobtam egy nagy csokor felaprított zöldpetrezselymet és pár szem felkockázott cherry paradicsomot. 
Egy fél citrom és egy fél narancs levét összekevertem 4 kanál olivaolajjal, ztam, borsoztam és a zöldségekre öntöttem. 


Érdemes kipróbálni ezt a finom és tartalmas salátát és nem csak évfordulókor fogyasztani, hisz ha pénzünk tőle több nem is lesz, de egészségünk bizonyosan igen. 




Feleim, vegyetek es egyetek!