2011. december 18., vasárnap

SZÉKELY KÁPOSZTA eleim nyomában



 Mivel negyed részben székely vér csordogál az ereimben, mindig büszke voltam arra, hogy íme egy étel, ami  HOZZÁM IS  kötődik. Anyai nagyanyám valahol Székelyföldön látta meg a napvilágot és ott találkozott zsenge kamaszlány korában nagyapámmal, akit a munkája sodort arra. Gondolom szerelem volt első látásra, vagy legalább is masodikra, mert ebből a találkozásból megszületett édesanyám. A baj a csélcsap nagyapámmal csak annyi volt, hogy itthon Kolozsváron szerető feleség várta haza, aki mit sem sejtett erről a bűnös szerelmi viszonyról. Rendes asszony volt amúgy, mert amikor édesanyámat a szülőanyja eldobta magától, akkor úgy döntött, hogy felneveli ő az árvát. 
Ha már nem ismertem meg a székely rokonaimat, hát úgy éreztem, legalább a székely káposzta legyen az enyém, a miénk.
Nagy volt a csalódás, amikor megtudtam, hogy e mennyei ételnek semmi köze a székely néphez, és hogy egy Székely nevű úr evett eloszőr ilyent egy vendéglőben. Az ő nyomában  keresztelte el Petőfi Sándor "székely káposztának" a maradék pörköltből és párolt savanyúkáposztából összehevenyészett ételt.  
Hát, ha Petőfi, akkor szinte megbocsátok a névbitorlásért!


Egyszerű egytálétel, amit két fazákban főzunk. 
Először feltettem párolodni kevés vízben fél kiló apróra gyalult savanyú káposztát, babérlevelet, kevés csombort szórtam bele és puhára főztem.
Amíg a kaposzta párolódott, addig pár kanál olajon megdinszteltem-pirítottam két nagy fej hagymát, rádobtam egy kiló kicsontozott, felkockázott lapockát, ztam, borsoztam, megszórtam egy kanál pirospaprikával és pici vízzel locsolgatva fedő alatt puhára pároltam.  




Amikor majdnem megvolt, bele-
tettem egy jó nagy kanál paradicsomsűrítményt és készre főztem. 
Akkor összekevertem a megpuhult, leszűrt káposztával és még pár percig rotyogtattam őket, hadd szokják egymást, érjenek jól össze.
Tejföllel, csípőspaprikával egyétek ezt a fennséges ételt és utána kortyoljatok el egy jó pohár bort. 






Feleim, vegyetek és egyetek! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése